Téveszme az a gyakran hangoztatott érv, hogy az egykulcsos jövedelemadó igazságos, mert mindenkitől azonos arányban vonják el az adót. Ez csak akkor lenne igaz, ha minden forint egyforma lenne. De nem az. A 80 ezredik forint nem olyan és nem is arra költik, mint a 800 ezrediket.

Téveszme: a lineárisnak is nevezett adó igazságos, mert mindenkit egyformán terhel, aki pedig többet keres, az nyilván meg is érdemli.

A valóság: a progresszív adózást, amikor a különböző jövedelmi sávok eltérő kulcsok szerint adóznak, éppen azért harcolták ki Európában a bérből és fizetésből élők érdekképviselői, vagyis a szakszervezetek és a szocdem pártok, mert azt tartották igazságosnak. Nálunk is ilyen rendszer volt eddig.
 
Magyarázat: már is erősen kétséges, hogy aki sokat keres, az biztosan meg is érdemli, de ettől most tekintsünk el. Az adórendszer erre nem lehet tekintettel, és most nem is ez mondandónk lényege.

Hanem az, hogy mostani egykulcsos rendszer figyelmen kívül hagyja a különböző jövedelmi szintekhez tartozó élethelyzeteket és lehetőségeket. Azt, hogy nem minden forint egyforma. Van, aminek szigorúan fix helye van, muszáj a rezsire és az alapvető élelmezésre költeni, és van olyan, amiről szabadon eldönthetjük, hogy mire költjük.

Aki mondjuk 100 ezer forintot keres, annak a pénze zöme nyilván kötött pályán mozog, alig marad valami, amiről eldöntheti, hogy mit kezd vele: elszórakozza, vagy havonta félreteszi mondjuk valami drágább háztartási gép megvásárlására karácsonykor. Aki viszont 500 ezret keres, annak nem ötszöröse a szabadon választható célokra költhető pénze, még akkor sem, ha nyilván a rezsije is magasabb, hiszen nagyobb lakást és kocsit is tart. Aki meg 2 millió 500 ezret keres, annál már a pénz zöme a kötetlen kategóriába esik, például nem kevés be is fektethető belőle.

Persze a progresszív adónak is van veszélye: ha a rendszer bonyolult és túl magas adóval sújtja a gazdagokat, kikényszeríti a tömeges adóelkerülést. Nálunk nem ez volt a helyzet, csak három sáv volt és a Bajnai-kormány jelentős mértékben megemelte a sávok határait is. (Adóelkerülés persze volt, de nem ezért és most is lesz.) 

Érdekes, hogy az egykulcsos adót általában a liberálisok szokták forszírozni, akik lehetőleg mindent a piacra bíznának. Nos, nálunk is az SZDSZ kampányolt éveken át az egykulcsos adóért, de még ők sem gondolkodtak abban a radikális (ultraliberális!) megoldásban, ami most megvalósult. Ők is megtartották volna a létminimum vagy a minimálbér adómentességét, magyarán kétsávos rendszerben gondolkodtak, amiből az első adókulcsa 0 % lett volna. 

Az állami újraelosztás, ami ugye nálunk kiugróan magas a GDP-hez képest, nem csak, sőt nem is elsősorban gazdasági kérdés. Hanem ideológiai, politikai és erkölcsi. Arról szól, hogy a rendelkezésre álló pénzt mire költjük, mit tartunk fontosnak. A társadalom mely csoportjai járnak jól, esetleg mások rovására. Ideális esetben, erős növekedés mellett elvileg lehetséges, hogy mindenki jól járjon, de még akkor sem mindegy, hogy ki mennyire.

Az Orbán-kormány következetesen a magas jövedelmű rétegeknek, a gazdagoknak és a középosztály legfelső szegmensének kedvez a nagy többség, az átlagos vagy átlag alatti jövedelemmel rendelkezők kárára. Ez nem meglepő, így volt ez már az első Orbán-kormány idején is. Ezt nem csak az egykulcsos adó mutatja, hanem például a gyermektámogatás rendszere is, amely az adókedvezményeket helyezi előtérbe az alanyi jogon járó támogatások rovására. Aminek a következtében a jómódú családban élő gyerek után nagyobb támogatást adnak, pedig nyilván kevésbé szorul rá, mint az, akinek a családja nem keres eleget az adókedvezmény kihasználásához.