Véget ért a magyar soros elnökség az Európai Unióban és ezzel most bizonyára nem csak technikai értelemben távolodunk el az uniós szervezettől, hanem átvitt értelemben is újabb nagy ugrással távolodunk Európától. A soros elnökség talán legnagyobb hozadéka ugyanis szerintem az volt, hogy a Kedves Vezető és hadban álló csapata eddig visszafogta magát. Igenis, szerintem az eddigi megdöbbentően arrogáns, pökhendi és erőszakos stílus, a mindenen átgázoló hatalmi nyomulás visszafogott magatartás volt. Minden relatív, most, hogy kikerülünk a reflektorfényből, rövidesen megtapasztalhatjuk a Fidesz igazi arcát, már azzal a kis szépségtapasszal sem fognak bíbelődni. Ami pedig magát az elnökséget illeti, a bizonyítványba két különböző érdemjegy kerül. A szakapparátusok várakozáson felül remekeltek, általános elismerést vívtak ki, a politika viszont botrányosan leszerepelt és csak azért nem beszélhetünk bukásról, mert senki sem szeretné, ha mi most ismételnénk...
Téveszme: a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat, nagy és látványos sikereket ért el, "megbecsülést harcoltunk ki Magyarországnak". (Orbán Viktor)
A valóság: a szakapparátus kifogástalan teljesítménye és a politikusok bénázása közötti ellentmondás a külföldieknek is feltűnt, a legszellemesebben talán a német Süddeutsche Zeitung fogalmazta ezt meg, szerinte ugyanis a magyar elnökség Dr. Jekyll és Mr. Hyde rémtörténetére hajaz. Annak pedig máris számos jele van, hogy a reflektorfény hiányában eljön a sötétség.
Magyarázat: a szakapparátus remeklése már csak azért is szinte hihetetlen teljesítmény, mert a politika igencsak megnehezítette a dolgát, sokszor hozta nehéz helyzetbe. Az egész azzal kezdődött, hogy röviddel az elnökség kezdete előtt politikai tisztogatást hajtottak végre, megtizedelve a szakapparátust. Ennek ellenére szép sikereket értek el, flottul szervezték az eseményeket, beleértve a nehéz gazdasági tárgyalásokat is, végigvitték a horvát csatlakozási tárgyalásokat, elfogadtatták az unió roma- és a Duna stratégiáját.
A politikusok közben mindent elrontottak, amihez csak hozzányúltak. Már az is gond volt, hogy a kormányzat struktúrája nem illeszkedik az európai intézményekhez. Sokatmondó, hogy a Kedves Vezető tüntetőleg szembement az éppen általa vezetett unióval, az uniós zászlók eltüntetése szimbolikus üzenet, ha valaki ezt nem értette volna, jöttek az egyértelmű alpári hasonlatok: Brüsszel olyan, mint a császári Bécs, sőt, mint a komcsi Moszkva. Megszálló hatalom, mi meg ugye folyamatosan szabadságharcot vívunk.
Ami mégis teljesen tönkretette a renoménkat, az a belpolitikai ámokfutás. A „remekül” időzített médiatörvény, az alaptörvény, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési tanács szétverése, a bírák vegzálása, a sor még hosszan folytatható. A már idézett Süddeutsche Zeitung szerint az ország "rémisztően" megváltozott, a kormány a törvényhozás területén bemutatott "őrjöngésével" az EU-t magára haragította. Attól tartok, hiába volt jó a szakmai munka, a nemzetközi visszhangot a politikai "őrjöngés" határozta meg. A magyar elnökség úgy rögzült a köztudatban, mint minden idők legrosszabb elnöksége, amely még a csehekét is alulmúlta. A központ adott egy nagy pofont az országimázsnak.
Az igazi nagy bajok pedig még előttünk vannak. A jogfosztó új alaptörvény az új sarkalatos törvények elfogadásával majd a mindennapokban is érezteti hatását. Teljesen lebontják a szociális piacgazdaságot, a jövedelmeket átcsoportosítják a gazdagokhoz és lenullázzák a munkavállalók jogait – ami persze brutális hatással lesz a bérszínvonalra. Csakúgy, mint az éhbérért foglalkozatott kényszer közmunkások. Életbe lépnek a médiatörvény eddig halogatott rendelkezései is, az ellenzéki orgánumokat ledarálják, a centrális agitpropnak nem lehet konkurenciája.
