HTML

Téveszme zúzda

A téveszmék makacs dolgok - ha nem nézünk velük szembe, nincs semmi esélyünk!

Friss

Ne kívánd politikai ellenfeled halálát!

2011.03.25. 16:26 nocenz_Ura

A tegnapi nap negatív szenzációja Wittner Mária parlamenti kirohanása volt: az alkotmány vitájában Horn Gyula halálát kívánta. Tudjuk korábbi nyilatkozataiból, hogy nem különösebben művelt és higgadt, azt is tudjuk, hogy nehéz sorsa volt. ’56 utáni meghurcolása miatt még érthető is, ha elveti a sulykot, az igazi kérdés, hogy a parlamentbe őt beültető Fidesz miért mentegeti. És mire jó az indulatok folyamatos korbácsolása, ami persze mára rémes eredménnyel jár. Az internetes kommentelők jelentős része már azt hajtogatja, hogy igenis dögöljön meg a volt kormányfő, meg az összes komcsi (ezrek, tízezrek, esetleg százezrek halálát kívánják...).

Téveszme:
itt egy kegyetlen megtorlásba és diktatúrába torkolló szabadságharc túlélőinek egymás közötti vitájáról van szó (a Fidesz-frakció sajtóosztálya által az MTI-hez eljuttatott közlemény a Wittner-ügyről).

A valóság: nehéz persze ezt a konkrét ügyet vitának értelmezni, hiszen Horn évek óta meg sem szólalt. Nem is ez a fontos, hanem a közélet hiszterizálása, az, hogy a verbális erőszak lassan már 20 éve fokozódik. Csurkáék kezdték, aztán mindenki kivette belőle a részét, de a Fidesz kapcsolta össze hatékonyan politikai ellenfelei démonizálását a modern, tömegmédiára és marketingre alapozott politizálással. Aki nincs velük az ellenük, sőt a haza, a nemzet ellen. Aki nem ért egyet a Vezér éppen aktuális (amúgy gyakran változó) véleményével, magyarán eltér a Párt vonalától, az nemzetáruló, azzal szemben bármi megengedhető. A politikai ellenfélnek számos nyilatkozat szerint rabláncon, a Dunában, vagy kötélen a helye...
 
Magyarázat: a Fidesz-alkotmány parlamenti vitájában az a bizarr helyzet állt elő, hogy egy szélsőjobboldali képviselő kérte számon a demokratikus játékszabályok betartását a Fideszen. Amit a kormánypárt művel, az még a jobbikos Novák Előd szerint is sok – na, remélem voltak a fideszes padsorokban olyanok, akik erre süllyedni kezdtek szégyenükben. Novák Előd azt mondta, hogy a választásokon a kormánypártok nem kaptak felhatalmazást az alkotmányozásra, mert az nem szerepelt a programjukban és a támogatottságuk 53 százalékos volt. Szerinte nem véletlen, hogy eltörölték az új alkotmány előkészítésének négyötödös korlátját.

"Fájó kimondani, de kimondom mindannyiszor, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint Önök, akik oly sokszor használják ezt a kifejezést" - jelentette ki Novák Előd.

"Köszönöm szépen Önnek, hogy Horn Gyulát a nemzet nagy királyának kiáltotta ki. Ha nem tudná, Horn Gyula hóhér volt. Hóhér volt a javából" – válaszolt erre Wittner Mária. Majd így folytatta: "és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni".

Ez nemcsak gusztustalan, hanem ráadásul nem is érdemi válasz Novák Elődnek, aki nem dicsőítette Horn Gyulát, hanem az alkotmányozás módját kifogásolta. Éppen azt fejtette ki, hogy Orbánék átléptek egy olyan határt, amit még Hornék sem, pedig nekik is megvolt a 2/3-uk. Ha Wittner ’56-ban tényleg a demokráciáért harcolt, akkor ebben az ügyben nem Hornon, hanem Orbánon kellene köszörülnie a nyelvét.

A konkrét eset azonban csak a jéghegy csúcsa, már korábban ki akarta a Fidesz-kormányzat tenni a kórházból Horn Gyulát, azaz egy évek óta súlyos beteg, talán már haldokló emberen akartak bosszút állni. Mint arra Wittner Mária is utalt, ezt végül Orbán akadályozta meg. 

Konkrétan a Honvédelmi Minisztérium vezetése akarta kitenni decemberben a kórházból az egykori szocialista miniszterelnököt, de Orbán Viktor ezt felülbírálta. Nyilván átlátta, hogy túlbuzgó híveinek akciója visszaütne a kormány hazai népszerűségére, a németeknél pedig biztosan kiverné a biztosítékot.

Horn Gyulát 2007. szeptember 16-án vitték be az Állami Egészségügyi Központba, ahol egy őrökkel és kamerákkal védett VIP-teremben fekszik. Állapotáról teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére, de azt tudni, hogy valamilyen agyi betegsége van – a találgatások szerint Alzheimer-kórban szenved.

A folyamatos ellenséggyártás, a karaktergyilkosságok, a politikai ellenfelek démonizálása egy idő után ilyen torzulásokhoz vezet és alapból nem egyeztethető össze a modern demokráciával. A demokraták ugyanis egyszerűen győzni akarnak a választáson az ellenfeleikkel szemben, akikről tudják, hogy sokszor együtt kell majd velük működni. Nem az a céljuk, hogy politikailag, emberileg, ne adj isten fizikailag megsemmisítsék őket.

Ez egy lejtő, aminek a végén horror van. Lehet folyamatosan kötelet emlegetni, mint Kövér, aztán majd valaki képes lesz és komolyan veszi. Márpedig a kormány politikájának szerves része, egyelőre hatékony eszköze az ellenségnek titulált versenytársak lejáratása mellett az egyes kisebbségek vagy társadalmi csoportok bűnbakká minősítése, a generációk vagy a társadalmi rétegek egymásnak ugrasztása is.
 

2 komment

Címkék: fidesz orbán viktor wittner mária alkotmány horn gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://zuzda.blog.hu/api/trackback/id/tr382771224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rufuszgedeon 2011.03.26. 13:02:48

Igen, nagyon helyes volt, hogy Novák (aki amúgy nem szélsőjobboldali képviselő) helyre tette pökhendi fideszeseket. Wittner reakciója nem volt még önmagához sem méltó: történelmi személyként, aki vélhetőleg valamikor nagy tettet hajtott végre, így reagáljon, kiforgasson, és valótlanságokat magyarázzon bele a fiatalabb, de (ezek szerint) tisztább gondolkodású képviselőtársának a beszédébe. Méltatatlan. Az meg egyszerűen gáz, hogy az alkotmányban is előfordulhat helyesírási hiba...

kuruc.info/r/2/76483/

tandydini 2011.03.28. 20:22:14

Horn egy igazi összetett személyiség, pufajkásból européer, MSzMP-s szocialistából megszorító gazdaságpolitikát folytató politikus lett, joggal dicsérhetik és csépelhetik mindkét oldalról. Wittnert azonosítani a Fidesz-el demagógia, Orbánt számító politikusként feltüntetni azért, mert nem engedte, hogy Gyulust kirakják a kórházból, szintén az.
süti beállítások módosítása