Igen, eltalálták, a nyugdíjakról akarok írni, a lopakodó svéd modellről. Nem is a hosszú combú szőke svéd modellekről, hanem a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer kiadásait korlátok közé szorító, svéd modellnek becézett megoldásról. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy minden tagadás, a kifejezés gondos kerülése ellenére a kormány ennek bevezetését készíti elő, legfeljebb máshogy fogják hívni. Nincs egyébként semmi baj a svéd modellel – Svédországban.

Téveszme: ez az egyetlen komolyan vehető nyugdíjötlet. A nyugdíjügy elég világos matek. Egyre több a nyugdíjas, egyre kevesebb, aki befizet. Már most sem elég a pénz. Az előző szocialista kormány hiába állította, hogy az akkori nyugdíjrendszer fenntartható. Még egy-két évig. Aztán beborul. (Uj Péter jegyzetéből zanzásítva)

A valóság: a nyugdíjrendszer nem csak matek, hanem szociális kérdés is. Ami jól működhet Svédországban, az lehet, hogy nálunk nem. A korábbi rendszer pedig – bár még pár évig komoly plusz kiadást jelentett volna a költségvetésnek - hosszú távon fenntartható volt. Éppen a mai kormány "nyugdíjvédelmi" intézkedései tették hosszú távon fenntarthatatlanná a rendszert.
 
Magyarázat: a Bajnai kormány megszüntette a 13. havi nyugdíjat és módosította az indexálás szabályait. Ezzel elérte azt, hogy a vegyes rendszer hosszú távon működőképes legyen. A magánnyugdíjpénztárak pontosan ezért voltak fontosak. Mert bár egy ideig komolyan nehezítették a költségvetés helyzetét, hiszen csak a tagok befizetését vitték el, nyugdíjat még nem fizetettek nekik, a helyzet fokozatosan megfordult volna néhány év múlva, amikor a pénztártagok elkezdenek nyugdíjba menni. A nehezén, az első csaknem másfél évtizeden már túl voltunk, a fordulatig már ennél jóval kevesebbet kellett volna kibírni. Egy idő után a magánnyugdíjpénztárak egyre nagyobb mértékben tehermentesítették volna az állami pillért, amely így hosszú időre egyensúlyba került volna.

Most viszont – bár formailag nem – gyakorlatilag csak az állami pillér maradt meg, azon belül kell megbirkózni a romló demográfiai arányokkal. Csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben tudatta, hogy egy tanulmánya szerint további reformra szorul a magyar nyugdíjrendszer. "A szociális kiadásoknak az állami kiadásokon belüli jelentékeny arányából következően megállapítható, hogy már viszonylag kis reformok is jelentősen befolyásolhatják az államháztartási folyamatokat." Magyarra fordítva: csökkenteni kell a szociális kiadásokat, ezen belül korlátozni kell a nyugdíj kiadásokat. Persze a tervek részleteiről egy szót sem közöltek. Csak az biztos, hogy nem fogják megszorításnak vagy svéd modellnek hívni. (Nyugdíjvédelem 2.0?)

A svéd modell lényege, hogy csak annyit lehet felosztani, kifizetni, ami aktuálisan éppen befolyik az állami nyugdíjkasszába. A költségvetés nem pótolja ki, mint most nálunk. Ha pedig a mostani folyó nyugdíjkiadások n százaléka nem a befizetésekből, hanem az állami kipótlásból származik, akkor annak elhagyása pontosan n százalékkal (mondjuk 20 százalékkal...) csökkenti a kiosztható nyugdíjat. Lehet ezt populista siránkozásnak minősíteni, de ez is szimpla matek. Ha nevén neveznénk, ez egy komoly csökkentés, azaz megszorítás lehet.

Ami elvont költségvetési szempontból ésszerűnek és működőképesnek tűnik, szociálisan lehetetlen – nálunk. 

Svédországban ugyanis három szempontból is egészen más a helyzet, mint nálunk.

1. Magasabb az életszínvonal. Nem kicsit, nagyon.
2. Elterjedt az öngondoskodás.
3. Erősebb a társadalmi szolidaritás.

Ebből az következik, hogy a svéd nyugdíjas különösebb megrázkódtatás nélkül túltette magát a költségvetési racionalizáláson, legfeljebb ritkábban, vagy csak rövidebb időre megy a Bahamákra nyaralni.

Nem így nálunk, ahol az átlagnyugdíj – tavalyi adat szerint – 88 ezer forint, azaz nem sokkal több a létminimumnál. És ez az átlag, amit erősen megemel egy szűk réteg viszonylag magas nyugdíja. Sokan jóval a létminimum alatti összeget kapnak, a minimál nyugdíj 2010-ben 28 500 forint volt – lássuk be, ez az éhenhaláshoz sem elég. Ebből vegyünk el mondjuk 20 százalékot?

Nem csak az állami nyugdíj színvonala más nálunk, mint északi barátainknál. Ugyanilyen fontos, hogy ott elterjedt az öngondoskodás, a svéd nyugdíjasok nagy része nem csak az állami juttatásra hagyatkozik, hiszen életbiztosítással egybekötött tőkefelhalmozást csinált akár évtizedeken keresztül. Ez nálunk ma még csak egy szűk kisebbség esetében mondható el.

Végül szerintem az is szembetűnő, hogy nálunk mennyire gyenge a társadalmi szolidaritás, amit most még módszeresen rongálnak is. A politika ugyanis önző hatalomtechnikai megfontolásokból igyekszik egymásnak ugrasztani az egyes társadalmi csoportokat, a klasszikus oszd meg és uralkodj elve alapján. A munkanélküliek mellett most a "nyuggerek" az ingyenélő, a költségvetést tönkretevő bűnbakok egy ideje. Persze, hiszen valamivel ellensúlyozni kell az eddigi és a várható "nyugdíjvédelmi" lépések hangulatrontó hatását.