HTML

Téveszme zúzda

A téveszmék makacs dolgok - ha nem nézünk velük szembe, nincs semmi esélyünk!

Friss

Elítélt a bíróság, mert igazat írtam

2011.01.27. 19:52 nocenz_Ura

Tegnap jogerősen, másodfokon is súlyos pénzbüntetésre ítélt a bíróság, mert egy híres emberről igazat írtam. Nem, nem másztam bele a magánéletébe vagy ilyesmi, hanem megírtam, mit mondott az illető egyik peréről az őt feljelentő felperes ügyvédje. A bíróság szerint az ügyvéd igazat mondott, én meg pontosan idéztem, ám az igazság megírása ártott az illető jó hírének.

Téveszme: a bíróságok majd megvédik az újságírókat, akkor is, ha a médiatörvény, vagy a médiahatóság gyakorlata miatt hátrányos helyzetbe kerülnek.

A valóság: a bíróságok csak alkalmazzák a jogot, a kezük ebben az értelemben meg van kötve. Ha a jogalkotó, vagyis a parlamenti többség rossz jogszabályokat alkot, mert nem igazán érti a sajtó, főleg az online média működését (eddig ez volt a jellemző), akkor is ezeket a törvényeket kell alkalmazni. Még rosszabb a helyzet, ha a jogalkotó kifejezetten azzal a hátsó szándékkal alkot törvényeket (lásd médiatörvény), hogy a sajtót megregulázza. A bíróság ezzel szemben tehetetlen, arról nem is beszélve, hogy a bíróságok sem igazán értik a sajtó, főleg az online média működését.

Magyarázat: a konkrét eset pár éve történt. Egy viszonylag kis látogatottságú internetes bulvár portálnak készítettem a napi lapszemlét, ebbe vettem bele pár mondatot egy napilapnak az illető híresség peréről beszámoló cikkéből. Vagyis még csak nem is direktben én írtam bármit is, hanem csak idéztem szó szerint a lapszemlében a szemlézett és hivatkozott lapot.

Már az is szakmai nonszensz szerintem, hogy egy lapszemlét ugyanúgy kezel a jog, mint az eredeti és idézett cikket. A konkrét ügyben a híresség elbukta a perét, amiről rengeteg lap és portál beszámolt, majd ő mindenkit beperelt és tucatnyi – többnyire csak lapszemlét közlő – helyről bekasszírozta azt a pénzt, amit az eredeti perében neki kellett kifizetnie. Vagy többet...

A bíróság a peremben bizonyítási eljárásban vizsgálta, az eredeti cikkben idézett ügyvéd igazat mondott-e, és megállapította, hogy igen, minden tekintetben. A lap pontosan idézte cikkében az ügyvédet, én meg szó szerint vettem át pár mondatot. Vagyis szakmailag senki nem hibázott, de az írás (vagyis a megírt tény, az igazság) sértette a híresség hírnevét. Ez nekem kb. félmillióba fáj.

Az már csak röhejes hab a tortán, hogy a bírósági ítélet indoklása szerint hiba volt, hogy a lapszemlében csak pár mondatot vettem át az idézett cikkből, nem a kerek egészet. Egy lapszemlében, amiben több lap több cikkét idéztem röviden... Arról nem is beszélve, hogy ez ügyben hiába hivatkoztunk arra, hogy a lapszemlében ott volt a link az eredeti cikkre. Ezt a link dolgot a bíróság nem is értette...

Ez az én ügyem, de cseppben a tenger. Mert a jog szerint azért is be lehet például perelni egy újságírót, ha a parlamentben XY politikus felszólalásában azt mondja Z politikusról, hogy az egy gazember, és az újságíró ezt pontosan, hibátlanul megírja. Z perelhet hírneve rontásáért. Volt már ilyen per is Magyarországon, de ha jól emlékszem, fellebbezés után végül felmentették a zsurnalisztát. Az is előfordult már, hogy egy újságírónőt évekig vegzáltak a bíróságon, mert nem adta ki az informátorát.

Ezeknek az ügyeknek következményeik vannak. Én például itt a blogban sem írhatóm meg, kiről van szó, és mi volt a cikkben szereplő per tárgya, mert még a gatyát is leperelnék rólam. A portál, ahol a lapszemle megjelent, megszűnt – nemcsak ezért, de ezért is. Ja, többé nem készítek lapszemléket.
 

48 komment

Címkék: per cenzúra napilap bíróság

A bejegyzés trackback címe:

https://zuzda.blog.hu/api/trackback/id/tr712618968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indapass90210 2011.01.28. 14:41:05

"Én például itt a blogban sem írhatóm meg, kiről van szó, és mi volt a cikkben szereplő per tárgya, mert még a gatyát is leperelnék rólam. "

Azért ez így lófasz. Ahhoz hasonlóan lóg az egész a levegőben, vagy ha úgy tetszik, se füle, se farka :)

Szélmalomharcos 2011.01.28. 14:55:13

Sajnos hihető, mert több ilyen esetről is tudok, de az új médiatörvényre rányomni ... na ez az ami nem állja ki az igazság próbáját.

Az se hiszem, hogy a bíróságon csak így lehet a jogot alkalmazni. Nem ártana egy kicsit átrendezni a sorokat egyik-másik bíróságon (gondolom az eset a Fővárosi Bírósághoz kapcsolódik?)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.28. 14:56:20

@Dövan: Na ja, ilyen alapon végig lehetne perelni a teljes blogoszférát...

Spaller Eta 2011.01.28. 14:58:57

Azt sem írhatod le, hogy Béla Géza popsztár beperelt és ő nyert?

mement 2011.01.28. 15:02:45

Azert meg iscsak megirhatnad az illeto nevet, a birosagi targyalas helyet, a biro nevet, es a kifogasolt idezetett.

De ha beszkenelned a birosagi vegzest indoklassal egyutt, talan az is eleg lenne.

mement 2011.01.28. 15:05:48

@mement: Amit leirsz, beleillik a ebbe a kis magyar valosagba, de konkretumok, es kezelfoghato informaciok hianyaban ,ez igy csak ugy log a levegoben, ha akarom igaz ha akarom nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.28. 15:06:07

A bíróság csak alkalmazza a jogot, ez más esetekben is így van... Ráadásul a jog aszerint változik, hogy ki fizetett többet.

Styxx 2011.01.28. 15:10:31

@Dövan: @Droli: @mement:
Hölgyek, Urak, de tudjuk máséval verni a csalánt.
Szerencsétlent fél millával elkaszálták, ráadásul megszűnt a lapszemlés állása is,többek között ez az ügy miatt, de azért kockáztasson még egyet.
Inkább tippeljünk: szerintem Csisztu Zsuzsa

Teker 2011.01.28. 15:11:49

ha ez volt a másodfokú ítélet, felül kell vizsgáltatni a legfelsőbb bírósággal. ahogy itt le van írva nettó hülyeség, justizmord, ha ilyet ítéltek másodfokon.
vagy csak a mezei újságíró user nem érti az egyébként helytálló, jogszerű és igazságos ítéletet, mert a saját szubjektív szemüvegén keresztül az egész megalapozatlan, jogellenes és igazságtalan.

mement 2011.01.28. 15:15:17

@Styxx: felrertetel, en nem akarom mas faszaval verni a csalant, de ha valaki a kozvelemeny fele fordul a problemajaval, akkor azt valahogy hitelesiteni kell, bizonyithatova tenni.

Az en elso tippem Hajdu Peter volt.

indapass90210 2011.01.28. 15:19:37

@Styxx: mi ezen a csalánnal verés?

Valaki írt valamikor valakiről valamit, és emiatt valamikor valamilyen rejtélyes okból kifolyólag 500k-ra megküldték.

mement 2011.01.28. 15:26:49

@Dövan: Raadasul egy birosagi targyalas tenyszeru leirasa, nem utkozik semmilyen torvenybe, persze a valosag alapod ad a felelemre, hogy az erintettek keze messzire eler.

Styxx 2011.01.28. 15:28:32

@mement:
Akkor lehet, hogy nálad a pont. Talán még Csisztunál is sanszosabb.
@Dövan:
És az a valaki nem akar még egyszer 500K-t fizetni, csak azért, hogy nekünk élvezetesebb legyen a posztja. Ez szerintem eléggé méltánylandó.

Link Elek 2011.01.28. 15:28:38

>Téveszme: a bíróságok majd megvédik ...

barmivel lehet Mo-n ezt a mondatot folytatni.

indapass90210 2011.01.28. 15:43:31

@Styxx: csak így meg tök felesleges volt leírni. Ez körülbelül azzal a tényközléssel egyenértékű, hogy:
"Magyarországon bármi megtörténhet, és ugyanannak az ellenkezője is."

Javaslom a posztolónak gugliba beírni: anonymous proxy, regelni, kommentelni, mégpedig valahogy úgy, hogy "én meg pont hallottam egy olyan esetről, amikor xy..."

chabusch 2011.01.28. 15:45:59

Ja, hogy nem érti, miért kellett volna a teljes egészet átvenni.... példa, ami szükségszerűen sarkított a probléma érzékeltetése kedvéért:

Eredeti szöveg:
Géza Béla elmondta az egybegyűlteknek, hogy Kis Kálmán azon állítása, amely szerint "Piri Gizi egy elmebeteg állat." nem fér össze a véleménynyilvánítás szabadságával, így a bíróság elmarasztalta Kis Kálmánt.

Összefoglaló:
Géza Béla azt mondta, hogy "Piri Gizi egy elmebeteg állat".

Aztán mehet az értetlenkedés, hiszen Géza Béla száját tényleg elhagyta a mondat, azaz az összefoglaló 100% igazat tartalmaz. Miközben kontextusból történő kiemelés, alias valós tények hamis színben való feltüntetése.

chabusch 2011.01.28. 15:48:00

@chabusch: természetesen a fenti példa a képzelet szüleménye, valós személyekkel való esetleges egyezőség merőben a véletlen műve.

mement 2011.01.28. 15:48:10

Anonimitashoz

www.torproject.org/

Ezenkeresztul ujmailcim, uj nick, es mehet szepen felfele minden beturol beture pontosan.

mement 2011.01.28. 15:49:35

@chabusch: ezert lenne jo ha tobb konkretumot lathatbnank, az alapjan eldontheto, hogy jogos iteletrol van e szo, vagy arrol hogy megvettek a birot kilora.

DOOOOOOOOOOOOM! 2011.01.28. 15:52:58

"Én például itt a blogban sem írhatóm meg, kiről van szó, és mi volt a cikkben szereplő per tárgya, mert még a gatyát is leperelnék rólam. "

és a kommentekben?

SÜN 2011.01.28. 16:01:19

kit szel tünde?!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.28. 16:09:11

igazságszolgáltatás helyett deklaráltan jogszolgáltatás volt és van...
kinek is jó ez?

ergerberger 2011.01.28. 16:09:37

"Már az is szakmai nonszensz szerintem, hogy egy lapszemlét ugyanúgy kezel a jog, mint az eredeti és idézett cikket."

Nagyon helyesen teszi. Nem papagáj vagy, bazdmeg, hogy ész nélkül ismételd mások hülyeségeit, hanem járj utána szépen, hogy amit leírsz, az úgy is van-e.

mement 2011.01.28. 16:15:55

@ergerberger: tudode miaz a lapszemle? Vagy vajon csak obegatsz?

Stomi 2011.01.28. 16:19:01

Ha rólam azt mondja a házmester, hogy verem és zsarolom a szomszédomat, és ezt megírja az összes nagy újság, az bizony teljesen ellehetetleníthet. Viszont ne keverjük össze a közszereplőket, vagy celebeket velem. Róluk azt ír az újságíró szerintem, amit csak akar, ha az nem valótlan, vagy nem szándékosan manipulált. Ezt vállalták, senki nem ígére nekik, hogy hős megmentő szerep vár rájuk amíg élnek.
A leírt eset nem maipulatív, csak idézet.

tbb 2011.01.28. 16:22:37

@mement:

Amit leírt, beleillik a ebbe a kis magyar valóságba, és ez lényeg, nem az hogy a konkrét eset a leírás szerint történt-e vagy sem.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.28. 16:23:33

@Styxx: Én a dolognak azt a részét nem értem, hogy miért perelnék be újra, ha itt leírná a blogban.

Egyáltalán, kit perelnének? nocenz_Ura-t? Ő meg ki? És hogyan bizonyítanák a bíróságon, hogy valóban ő van emögött a felhasználó mögött?

Nem értek a joghoz (ez gondolom látszik :-), de attól, hogy a posztoló leírná, hogy megbüntették őt, mert csúnyát írt mondjuk XY-ról, nem látom, hogy miért perelnék be. De mi legalább név szerint anyázhatnánk az illetőt :-)

gitáros 2011.01.28. 16:25:50

Azért ez nem több siránkozásnál, konkrétumok nélkül. Szó szerinti idézeteket remekül lehet összefüggéseikből kiragadva összeválogatni és "lapszemleként" tálalni úgy, hogy az összkép megfeleljen a személyes véleményünknek...
Csak nem így történt? Akkor meg ne csodálkozz, hogy elkaszáltak.

Pesti Kornél 2011.01.28. 16:30:20

Egy kicsit off, de muszáj kötözködnöm...
Újságíró írjon helyesen.
Apróbb vesszőhibákba nem mennék bele ("médiatörvény, vagy a médiahatóság" - itt a vagy elé nem annyira kell...), de az "írhatóm" (írhatom helyett), mivel én is újságíró vagyok, kiverte a fjúzt, bocs...

Anti Anyag (törölt) 2011.01.28. 16:46:51

Na igen, kellene látni mi volt, de alapból a törvény láthatóan nem a médiát védi, amit én helyesnek is tartok.

Az újságíró szabadsága terjedjen ki arra, hogy bárhová (nem magánterületre) bemehet, tudósíthat és a miatt nem lehet baja.

De ha leírja, hogy X,Y mondjuk homokos és érthetően a többi is ezt veszi át, akkor igenis szívjanak csak. Az újságíró ugyanúgy nem élhet vissza lehetőségeivel, mint ahogy pld. az orvos, vagy az ügyvéd sem.

Yeto 2011.01.28. 16:49:45

@Teker: Kisértékű pereknél nincs felülvizsgálat.

blacklord 2011.01.28. 17:06:24

Jaj ne viccelj már, hogy ezt te ezek után ennyiben hagyod. Ez a nonszensz minősített esete, fellebezni, méghozzá nagyon szaporán!

Aszi 2011.01.28. 17:07:57

A kérdés az, hogy mennyire volt közérdekű a közölt információ. Ha nem volt közérdekű, akkor jogos lehet a büntetés - hiába az igazságot írod, nem kell szétkürtölni olyasmit, ami árt valaki hírnevének, ha amúgy nem fűződik közérdek ahhoz, hogy a nyilvánosság tudjon róla.

blacklord 2011.01.28. 17:08:29

@ergerberger: ember, azért legyen már eszed... Nem vizsgálhatod felül MINDENKI munkáját, az teljes képtelenség! Ha ott van a hivatkozás, akkor innentől egy normális országban az ügynek vége is van. Ide kéne eljutni, rohamléptekkel.

Kerek négyszög 2011.01.28. 17:27:04

"De ha leírja, hogy X,Y mondjuk homokos és érthetően a többi is ezt veszi át, akkor igenis szívjanak csak."

Pont nem erről van szó. El kéne olvasni a postot újra. Ha XY ügyvédje kijelent valamit, és azt később a bíróság igaznak vél, akkor ennek a kijelentésnek az idézete már semmilyen körülmények között nem lehet hamis. Ha meg XY -ra nézve kínos a dolog, akkor megtanulja: előbb gondolkozni, aztán cselekedni.

Az eszem megáll mit csináltak ebből az országból.

XY véletlenül nem egy fideszes főmufti?

kyanzes (törölt) 2011.01.28. 17:37:10

Fogalmam sincs, hogy milyen ügyről van szó, és még az is lehet, hogy igazad van, de van az újságírásnak egy módja, ami gusztustalan. Olyasmikre gondolok, amikor kiragadnak kontextusból egy részletet, és új (általában nagyon negatív) fényben tálalják.

"Vérfürdő: háromszor szúrt Fekete Péter"

Majd mikor utánanézel, kiderül, hogy disznóvágásról van szó, ahol Fekete Péter bökte meg a malacokat.

De ilyen pl. az is, amikor egy politikusról integetős képet készítenek, majd náci témájú cikket kerekítenek alá.

kutya vacsorája 2011.01.28. 17:44:33

@légycsapó: sajnos ehhez még csak fideszenek vagy muftinak sem kell lenni:( létezik ui. - szerintem csak az ázsiai jogrendszerekben használt - "híresztelés" tényállása. nem biztos,h.posztoló ebbe futott bele, de ez is hasonló. ti. a pontos idézet (jóváhagyott interjú, tudósítás stb.) is megalapozza a kártérítést. ad absurdum a parlamenti tudósítás vagy a sajtóértekezleten elhangzottak pontos tolmácsolása is, ha a felperes (akár x hamis tanúval: haverjaival stb.) igazolja, h.súlyos kár érte. több ilyesmi történt pl. a kisgada belviszályoknál (egymást anyázták a t.politikusok, de a cájtungok fizettek).
másik hasonló jogeset - és ez még csak nem is híresztelés. x cég (nagyon nem fideszes, sőt) korábban nyereséges, piacvezető volt, majd az új vezérigazgató alatt elkezdett szarul menni neki. a cégbíróságon letett hiteles közgyűlési jegyzőkönyvekből kiderült, a tulajdonosok+a helyi szakszervezet erőst anyázta a vezért emiatt. vonatkozó cájtung betűhíven idézett a jegyzőkönyvekből. - az eredmény többszázezer forint kártérítés a vezérigazgató javára. mire a jogerős ítélet+a felülvizsgálat is jóváhagyta ezt a szarságot, a pasit már régen kirúgták, mert félős volt, h.romba dönti a céget. a zsé nyilván jól jött neki... sztem ez nem politika, max.annyiban,h.egyik kormányző erőnek sem volt kedve enyhíteni az abszurd szabályokon. (az újságíró felelőssége "annyira" objektív, mint a paksi atomerőműé vagy a gépkocsitulajdonosé: akkor is ő a hüje, ha nem ő a hüje.) nnna a fidesz még húzott egyet (na jó tizenegyet) az amúgy is szoros pórázon. már eddig is dologtalan ügyvédi irodák tucatja szakosodott az újság- (blog stb.) perlésre, ismeretlenül hivogatták a reménybeli felpereseket,h. x százalékért vinnék a pert. most ez hatványozódik majd. megint az ügyvédek járnak jól:(

nocenz_Ura 2011.01.28. 17:58:33

Egy kis magyarázat a titkolózásra: a per közben számomra kiderült, hogy az engem beperlő híresség ügyvédei rendszeresen guglizzák a netet, hogy ráugorjanak bármire, amit találnak. Ez nekik üzlet.

Különben sem a konkrét ügy az érdekes, hanem a rendszer logikája, a működés módja. Igenis van köze a médiatörvényhez: szerintem az is úgy fog működni, hogy gazdaságilag teszik lehetetlenné, ami nem tetszik a cenzúrahivatalnak. Fél év múlva, ha már Európa nem figyel annyira. Kutya vacsorájának igaza van: számtalan ilyen eset van.

Egyébként nem félmondatokat idéztem, eltorzítva a lényeget, hanem egy kerek tényállítást.

különvélemény 2011.01.28. 18:06:19

Jöhetne már egy jó kis igazságügyi reform...

nocenz_Ura 2011.01.28. 18:08:33

Hogy egy hasonló konkrét esetet is megírjak névvel: hosszú évekkel ezelőtt, még az Antall érában Maczó Ágnes, akkor éppen kisgazda politikus jogerősen pert nyert egy napilap ellen, fotó jogosulatlan felhasználása miatt. Csakhogy a kifogásolt kép nem fotó volt, hanem karikatúra. Rajz... Tudom, régen volt, de ez a legröhejesebb eset, amit közelről ismerek. Ja, a lap fizetett...

Johnny Tinenbalm 2011.01.28. 18:18:59

ti istenítitek a személyes szabadságjogokat, ti szartátok rá Magyarországra ezt a gyatra jogrendszert..

..hát akkor most fogyasszátok egészséggel.

Alamio 2011.01.28. 18:27:49

Ezt rávarrni a médiatörvényre teljes kreténség. A per ideje alatt hatályos médiaszabályozás mi is volt? Az ELŐZŐ! Elsőfokon mi alapján ítéltek el? AZ alapján. Szóval ez így kövéren hamis. A cikkíró ír egy cikket, véleményt mond hogy szerinte mi lesz ezután, de vele ez még ezelőtt történt...
Amúgy igaza van a legtöbb posztolónak, személytelenül mesélt történet színtelen, szagtalan, és illékony.

Blogger Géza 2011.01.28. 18:43:29

Nagyon ügyesen megírt manipuláló cikk, amelyben kb egyetlen érdemi információ az, hogy a szerző most jött rá, hogy a bíróságok nem törvényhozók, hanem törvényalkalmazó testületek. A többi katyvasz, és az új médiatörvény idekeverése, amelynek szemmel láthatóan semmi köze ehhez a múltbeli esethez. Ha a lapszemlék is ennyire objektívek, hasznosak, informatívak és torzításmentesek voltak, nem sajnálom, hogy megszűnt az lapszemléző állás a bulvárportállal együtt.

Amúgy ha akkora jusztizmord volt, van másodfok. Ja, hogy az újságíró valóban sáros, és ezért nem is vág bele, hát istenem.

Blogger Géza 2011.01.28. 18:46:31

@nocenz_Ura: Te semmit nem idéztél, (a cikkben egyetlen idézőjel nincs, honnan tudhatnánk, mi itt az idézet) csak elpanaszoltad személyes problémádat némi együttérzést remélve. Ha ennyire nem megy a szakma, hogy még idézés sem megy, akkor keress másikat, annyi van...

ReggieHammond 2011.01.28. 18:46:56

@nocenz_Ura: Ha így van amit írsz és fontos az igazság ezzel az ítélettel (azaz ha van végleges, jogerős nyilatkozat) meg egy ügyvéddel "irány" a strasszburg-i emberi jogok bíróságához. Simán hozható.

nocenz_Ura 2011.01.29. 12:47:38

@Alamio: Attól tartok, félreértetted a posztot. Nem állítottam, hogy ami velem történt az a médiatörvény miatt van, sőt éppen azt írtam, hogy már az eddigi jogszabályok alkotói sem értették a média működését. A médiatörvénynek ehhez annyi köze van, hogy attól a helyzet még rosszabb lesz.
@Blogger Géza: a posztot éppen azért írtam, mert a médiatörvény védelmezői állandóan azt hangoztatják, hogy ha nem tetszik a (jogszabály alkotó jogkörrel is felruházott) médiahatóság döntése, akkor lehet bírósághoz fordulni, tehát nincs semmi baj. Hát van...
Ja, nem arról írtam, hogy itt idéztem, hanem arról, hogy a lapszemlében és a bíróság szerint is pontosan. Az idézőjelek ott voltak.

Alamio 2011.01.30. 15:26:54

"Tegnap jogerősen, másodfokon is súlyos pénzbüntetésre ítélt a bíróság, mert egy híres emberről igazat írtam."

Ez került ki az Index címlapra (ha jól emlékszem). Nem hinném, hogy csak én kattintottam rá azért, mert az volt a fejemben, hogy médiatörvényes bejegyzés következik. Politikai témájú cikkek szerzője remélem átlátja az összefüggést.
És tulajdonképpen nem is csalódtam, mert valóban médiatörvényezel. Már a nekem szánt utolsó mondatodban durva a megközelítés. Tapasztalat nélkül feltételezed, hogy a mostani rosszabb lesz, mint ami kiszúrt veled. Szerintem meg nem. A bíró is szűrőkön keresztül érzékel, és a mostani médiatörvény eléggé hypeolt ahhoz, hogy ne hagyják figyelmen kívül, és megpróbálják megérteni. Az előzővel ez nem volt így. A bíró is szűrőkön keresztül érzékel...

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.01.31. 07:48:15

Szerintem ennek semmi köze a médiatörvényhez. Pont mint az én ügyemben (aminek megint nem sok köze van ehhez - hacsak az nem, hogy:) a bíró önkényesen félremagyarázza a törvényt és saját érzései alapján ítél. A bíró még arra sem veszi a fáradságot, hogy megértse a körülményeket, eleve lehetetlenné téve, hogy jogszerűen járjon el - de nem is állt sosem szándékában.
Szerintem az egyetlen esély az interneten publikáni. Csak a tényeket, az ítéletet és persze a kedves bíró nevével együtt. Egy szót nem kell hozzáfűzni, csak elérhetővé tenni a tényeket.
Az információ nem titkos, ezek után csak magukat és a bíróságot lehet perelni.
süti beállítások módosítása