Ne szólj szám, nem fáj fejem? Van, amikor pont az a biztos út a tömeges fejfájáshoz, ha mindenki befogja a száját.
Téveszme: hallgatni arany. Főleg, ha túl kell élni a kibontakozó elnyomást.
A valóság: a magánéletben valóban sokszor jobb hallgatni. A közéletben is, ha már olyan kemény az elnyomás, hogy a véleménynyilvánítás aránytalan kockázatot jelent. Senki nem kötelezhető arra, hogy önfeláldozó hős legyen. Ám akkor, amikor még lehet valamit tenni, amikor még csak „lerakják az alapjait” egy új rendszernek, muszáj szólni.
Magyarázat: a hallgatás még nem tesz feltétlenül cinkossá, de azt jelenti, beletörődtél. Tehetetlen vagy, de legalábbis annak érzed magad. Feladod a harcot – hagyod, hadd csinálják háborítatlanul a disznóságaikat.
Úgy vélem, most a médiatörvény miatt éppen olyan időket élünk, amikor nem szabad hallgatni, mert ha igen, ezentúl bármit – szó szerint bármit – lenyomhatnak a torkunkon.
Arról, hogy milyen következményekkel járhat a tiltakozás elmulasztása, a legfrappánsabb szónoklat Martin Niemöller német evangélikus lelkésztől és teológustól származik, aki eleinte maga is a nácikra szavazott, de végül évekig raboskodott Sachsenhausen és Dachau koncentrációs táboraiban.
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.
(A szöveget sokszor, sokféleképpen idézték mostanában, több változat is közkézen forog, mert maga Niemöller is sokszor, sokféleképpen mondta el. Ezt a változatot a Wikipédiából másoltam ide.)
Persze ez csak a dolgok logikájáról szól, nálunk a konkrét veszélyek szerencsére mások. Az azonban ma már valóság, hogy a sajtó egy része hallgat fontos dolgokról, az ő olvasóik vagy nézőik nem ismerhetik meg a teljes igazságot. Az is tény, hogy több ismerősöm – bár szeretne – nem mer a magannyugdíjpénztárban maradni, mert fél, hogy rákerül egy listára és elveszítheti közalkalmazotti állását.
