Téveszme zúzda

Téveszme, hogy a gazdaságpolitikai kurzusok a kormányzati ciklusokhoz köthetők. Van, hogy egy kormány éles fordulatot hajt végre, máskor meg az új kormány lényegében folytatja elődje kurzusát.

Téveszme: a szocik 8 éven át rossz gazdaságpolitikát folytattak, a narancsosok most legalább mással próbálkoznak.

A valóság: a szocik 8 év alatt négyszer érdemben változtattak a követett gazdaságpolitikán, a mostani kormány meg azt folytatja, amit 2000-től művelt az első Orbán kormány, majd 2002-től 2006-ig Medgyessy és Gyurcsány. A nagy elkúrás gazdaságpolitikáját.

Magyarázat: az a közkeletű és a kormányzat által szorgosan terjesztett téveszme, hogy 8 évig pocsék volt a gazdaságpolitika, most meg majd felvirágoztatják az országot, már csak azért sem lehet igaz, mert a valóságban semmi sem fehér vagy fekete, főleg, ha nagyon bonyolult dolgokról van szó. Csodát is hiába vár a szavazók jelentős része.

Mondanivalónk szempontjából azonban fontosabb, hogy bizony a kurzusok nem igazodtak a kormányzati ciklusokhoz. Az időrendi áttekintést kezdjük a Bokros-csomagnak becézett kurzussal, amelyet a kényszer szült: a rendszerváltás, a keleti piacok összeomlása, a nehézipar leépülése és a mezőgazdaság torgyáni szétzilálása miatt szükség volt a fájdalmas megszorításokra és kiigazításokra. Bokrost ezért nagyon utálták, de az idő őt igazolta, a gazdaság rövid idő alatt magához tért, fenntartható növekedési pályára állt és megalapozta a későbbi osztogatást.

A Fidesz akkor lépett végérvényesen a populizmus útjára, amikor elkezdte támadni a Bokros-csomagot, mert – miközben tudta, hogy szükség van rá – ettől remélt szavazatokat. Ezért aztán kellemes meglepetésnek nevezhetjük, hogy 1998-ban a kormányváltás ellenére lényegében nem változott a gazdaságpolitikai kurzus. A szöveg persze meredeken megváltozott, de a tettek szintjén maradt a racionális, a jövőre is gondoló gazdaságpolitika, nem kis mértékben nyilván annak köszönhetően, hogy a gazdasági miniszter egy valódi közgazdász, Chikán Attila volt.

2000-ben aztán jött egy új gazdasági miniszter és egy éles fordulat. Jött Matolcsy György és az álmokra építkező gazdaságpolitika. Az a Matolcsy, aki arról híres, hogy az egyetlen befolyásos közgazdász a világon, akit nem zavarnak a számok. Aki mer nagyokat álmodni...

Ennek a 2000-től érvényesülő gazdaságpolitikának az volt a vezéreszméje, hogy nyugodtan lehet egyre többet osztogatni, sőt közben még a bevételeket is csökkenteni (pl. adócsökkentés révén), mert a keletkező hiányt kinőjük, mint kamasz a tornacipőt. Nem is kell ehhez más, csak folyamatos és szédítő iramú gazdasági növekedés... Nagy kár, hogy a Matolcsy által beígért, kínai mértékű, minimum 7 százalékos növekedésből nem lett semmi. A tornacsukát nem kinőttük, hanem elkoptattuk, nagy lyuk van a talpán...

2002-ben sokak meglepetésére bukott a Fidesz kormány és remélni lehetett, hogy még időben szakítunk az álmokat kergető gazdaságpolitikával, már csak azért is, mert a kormányfő egy korábbi pénzügyminiszter lett. Sajnos nem ez történt, folytatódott a „majd csak kinőjük a hiányt” hamis ábrándjára alapozott kurzus, a megalapozatlan osztogatás, amit persze az akkori nemzetközi környezet, a pénzbőség, a viszonylag olcsó hitel átmenetileg lehetővé is tett. 

Átmenetileg, mert hamar kiderült, hogy ez nem megy. Nemhogy hosszú távon, de középtávon sem működőképes. A  Medgyessy kabinetet váltó első Gyurcsány kormány azonban a felismerés ellenére sem mert érdemi és fájdalmas változtatásba fogni, csak kisebb kiigazításokra vállalkozott. Az osztogatás lendülete megtört, de a kurzus alapvetően nem változott.

2006, a választási győzelem után aztán valóban megváltozott a gazdaságpolitika. Az öszödi beszéd is a kurzusváltást szolgálta, az volt a célja, hogy ráébressze a vonakodó szoci elitet, muszáj váltani, reformokat és fájdalmas megszorításokat bevezetni, különben még nagyobb baj lesz. A kezdeti lendületet aztán letörte a belső széthúzás, a demagóg ellenzék által felkorbácsolt népi ellenállás és végül a reformellenes népszavazás. Ezután a „bársonyos” reformok időszaka jött el, magyarán újra az időhúzás, a reformálunk is meg nem is pangása.

Az újabb fordulatot Bajnai és Oszkó színre lépése jelentette, ők pragmatikus vonalat képviseltek, amit lehetett, azt elég jó hatékonysággal megcsinálták, más kérdés, hogy nem sokat lehetett, hiányzott a politikai erő, és a világgazdasági válság sem kedvezett nekünk.

A „fülkeforradalom” nem hozott semmi újat a gazdaságpolitikában, a kör egyszerűen bezárult, visszatértünk az első kockára, a nagy elkúrás kiindulópontjára. Sőt, most bontakozhat csak ki igazán a matolcsyzmus, már megint a csodaszámba menő növekedéstől várjuk a megváltást, miközben ész nélkül szórjuk a megtakarított és eredetileg hosszú távú tartaléknak szánt nyugdíjpénztári tőkét. A Kedves Vezér és a jobb keze éppen most kaszinózza el a jövőnket.