Tegnap óta hivatalosan Széll Kálmán tér a Moszkva tér, persze senki nem fogja így hívni jó ideig. Nem csak a megszokás miatt: Széll Kálmán egyszerűen nem volt része a magyar köztudatnak, a zemberek egészen a közelmúltig nem is tudták, hogy létezett. Na és mit jut róla bárkinek is az eszébe? Naná, hogy az Orbán-csomag (hivatalosan Széll Kálmán terv) megszorításai. A kormány ideológiai indíttatású átnevezési ámokfutása általános, elvi szinten is megkérdőjelezhető, néhány konkrét eset pedig kifejezetten visszás.

Téveszme: a kétharmados többség felhatalmazza, sőt arra kötelezi a kormányt és az önkormányzatokat, hogy a szimbolikus térben is érvényesítsék a zemberek akaratát.

A valóság: az urnák elé járulók 52 százalékának szavazata nem jogosít fel a megszokott elnevezések tömeges (és költséges) megváltoztatására, mert megint az történik majd, mint anno a Népköztársaság útjával: más lesz a hivatalos név és más a közbeszédben használt. Ami sok kényelmetlenséget okoz az embereknek a hétköznapokban. Ugyanarról az ízlésterrorról van szó, amely felszámolja a hatalomnak nem tetsző kulturális intézményeket (József Attila színház, Tűzraktér, Zöld Pardon stb.) és ledöntéssel fenyeget számos köztéri szobrot.
 
Magyarázat: a közterületek nevénél maradva, pár napja tanulságos élményben volt részem. A buszon utaztam és mellettem öt gimnazista fiú beszélgetett. Valahogy szóba került, hogy a Moszkva térre kellene menniük, amiről persze azonnal eszükbe jutott az átnevezés. A többiek helyeslése közepette pedig azt mondta egyikük: basszus, amíg élek, nekem Moszkva tér marad. Nem kádárista nyuggerek, hanem tizenéves gimisek mondták ezt! A megszokás fontos dolog, ezzel csak különösen indokolt esetben érdemes szembe menni, egyébként meg teljesen felesleges az embereket összezavarni, igazolvány cserére kényszeríteni, utcanév táblákat cserélgetni csak azért, hogy a Kedves Vezető itt is kiélhesse hatalmi tébolyát.

A Moszkva tér névcseréje azonban további – diplomáciai – károkkal is jár, az oroszokat sikerült felhergelni. Ez nyilván akár forintosítható kárt is jelent, a hozadék meg nulla. Nem ez az egyetlen diplomáciai baki: bár ők nem mondták, mérget vehetünk rá, hogy az amerikaiak is kiakadtak a Roosevelt névtáblák leselejtezése miatt. Mert az igaz, hogy Széchenyi nevével senkinek nem lehet semmi baja, meg valóban a Roosevelt téren áll az Akadémia és ott a Lánc-híd is, de a gróf nevét már számos közterület viseli, a tér pedig évtizedek óta az egyik legtöbbre tartott, világválságot legyűrő és világháborút győzedelmesen megharcoló amerikai elnökre emlékeztetett.

Politikai üzenete van a Köztársaság tér átnevezésének is, a köztársaság kifejezés lassan szitokszóvá alakul a kormányzati kommunikációban, nem véletlen, hogy az alkotmányból is lényegében törölték. 

A névadásokból, pontosabban az eltörlésekből az a szándék is kiolvasható, hogy az esetleges érdemektől függetlenül baloldali történelmi személyiség nevét még véletlenül se viselje közterület. Csak a fideszes kánonban szereplő jobboldali személyiségek jöhetnek szóba, megint csak történelmi érdemektől függetlenül. A legjobb példa erre, hogy törölték Mónus Illésnek, a Népszava egykori legendás, mártírhalált halt főszerkesztőjének a nevét egy XVII. kerületi parkról, az most Wass Albert nevét viseli. Mónus nem komcsi volt, hanem szocdem, korának jelentős közírója és gondolkodója.

Nehezebben belátható hiba, de azért súlyos hiba Ságvári Endre nevének törlése. Ságvári ugyanis komcsi volt. Több helyen is olvastam azt az abszurd indoklást, hogy Ságvári – ha megéli – a Rákosi korszakban biztosan súlyos bűnöket követett volna el. Túl azon, hogy ez egyáltalán nem biztos, legalább ekkora valószínűséggel lehetett volna koncepciós perek áldozata (nem a moszkvai klikk tagja volt, hanem hazai ellenálló), hajmeresztő egy ember érdemeit nem az életében végrehajtott tettei, hanem a halála után feltételezett elképzelhető magatartása alapján megítélni. Életében pedig az antifasiszta ellenállás harcosa és mártírja volt, akkor is, ha komcsi volt. Fejlettebb nyugati demokráciákban fel sem merülne, hogy töröljék mondjuk az olasz vagy francia komcsi partizánok emlékét, arrafelé ők nemzeti hősnek számítanak. Igaz, érzelmileg nekik könnyebb, hiszen megúszták a sztálinista diktatúrákat. A történelem bonyolult dolog, nem szabadna egyszerű fekete-fehér képletekre egyszerűsíteni.

Visszatérve a Moszkva térre, attól tartok a bejegyzés címe félrevezető: megszorítások terén messze még a végállomás...