HTML

Téveszme zúzda

A téveszmék makacs dolgok - ha nem nézünk velük szembe, nincs semmi esélyünk!

Friss

Én vagyok Orbán Viktor főnöke

2011.03.19. 15:51 nocenz_Ura

Meg az összes többi balfék politikusé, Lézer Janitól Fletóig bezárólag. Bajnai Gordoné már nem, mert ő (átmenetileg?) kivonult a politikából. Én ugyanis magyar állampolgár vagyok. Mivel adófizető is vagyok, én is finanszírozom őket. Persze nem egyedül, azt nem is győzném, hanem majd’ 10 millió sorstársammal együtt.

Téveszme:
itt sajnos két téveszme is erősíti egymást. Egyrészt a politikusok hajlamosak azt hinni, hogy felkent vezetőként felette állnak a nyájnak, hogy őket Isten, a Gondviselés vagy a Történelem bármely más ura, esetleg saját zsenialitásuk predesztinálta a hatalom gyakorlására. Ezért aztán szerintük nekik mindent szabad és minden jár nekik, a nokiás doboztól a kétszeres költségtérítésen át az Audi S8-ig. Másrészt a nép el nem hanyagolható része, sőt momentán nálunk túlságosan nagy része hajlamos ezt be is szopni. Egyenesen elvárják, hogy valaki felettük döntsön a sorsukról. 

A valóság: ha nálunk (ma még?) köztársaság van, ha ez még demokrácia és jogállam, akkor erről szó sem lehet. Akkor a politikus a nép fizetett szolgálója, az állampolgárok pedig valódi citoyenek.
 
Magyarázat: ez most kivételesen egy olyan bejegyzés, amely nem igényel hosszas magyarázatot. Ha valaki a fentiekből sem érti, miről is van szó, az csak a főkolompost követő bégető nyáj tagja lehet.

Amúgy a latin eredetű miniszter szó is eredetileg az jelenti: szolga. (Hasonló az eredete egyébként a ministráns szónak is...)

Szóval kéretik vagy hagyni a fenébe az egész alkotmányozást, vagy olyan alkotmányt elfogadni, amely azt fejezi ki, hogy a nép az úr. Nem a Párt és nem is a Vezér.
 

u. i.: már kitettem ezt a bejegyzést, amikor szembesültem vele, hogy Lézer Jani váratlanul tökéletesen aktuálissá tette a posztot. A Fidesz frakciójának és Audi rajongói klubjának vezetője ugyanis nyíltan kifejezte megvetését az egyszerű szavazók és adófizetők iránt. Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén pökhendien azt vágta a szemünkbe, hogy "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér."

Nos, letagadni nem lehet, mert felvétel készült róla, kimagyarázni sem igen. Mert Lézer Jani ezzel nem a munka becsületét zengte. Ebben az országban, ahol nem azért küzdenek az emberek, hogy jól spekuláljanak a devizájukkal és akkor a gyermekük jó parti legyen, hanem a puszta megélhetésért és – ha már a magát különbnek érző  politikus szóba hozta a devizát – a törlesztő részletek előteremtéséért.


 

 

2 komment · 1 trackback

Címkék: politikus demokrácia orbán viktor alkotmány lézer jani

A bejegyzés trackback címe:

https://zuzda.blog.hu/api/trackback/id/tr592753230

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MAI PRÓFÉTA ÁTKA 2011.03.19. 20:21:59

   "...A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva álnoksággal... Békességet keresnek, de nem lészen. Egy romlás a másikra jő..." (Ezékiel próféta, 7.)  Alázottnál jobban alázva Vizsgálom szívem, izmom, kedvem: Hol a pr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

istvankah 2011.03.19. 22:14:44

Az-az igazság,hogy álmodom ezek valamikor?dolgozni fognak a nemzet érdekében is és nem a saját és slepp -ért!Fájdalmas az ébredés,mikor a lazarus-farizeus megnyílatkozva a szegényeket vi-gasztalja!A József Attila is szemléltette,hogy mik vezetik a vezetőket,nem a nép-sorsa hanem a elit jússa,amiből le csak a szar folyik!MEDDIG?

tandydini 2011.03.21. 17:09:13

Jójó, de mi a kérdés? :DDD
süti beállítások módosítása