Téveszme, hogy a narancsos úthenger csak a közszolgálati médiát veszélyezteti. Egy megtörtént eset részletes ismertetésével cáfolunk.

Téveszme: a narancsos úthenger csak a közszolgálati médiát veszélyezteti. Különben is, minek annyit rinyálni a médiatörvény miatt, amikor a kereskedelmi médiában még soha nem történt semmi, mindenki azt ír, amit akar, a közszolgálatit meg úgysem nézi vagy hallgatja senki.

A valóság: bizony előfordult már, hogy a Fidesz a hatalom birtokában elhallgattatott egy neki kényelmetlen országos politikai napilapot. Régen történt, még az első Orbán kormány megbízatásának kezdetén, kevesen emlékeznek rá, a mai fiatalok pedig akkor még nem törődtek a politikával. A történet azonban most nagyon is aktuális, és tanulságos.
 
Magyarázat: mielőtt rátérnénk a lényegre, arra, hogy a Fidesz valójában miért likvidálta a lapot, röviden el kell magyarázni, hogyan tehette ezt meg, amikor még szó sem volt 2/3-os fülkeforradalomról és cenzúrahivatalról (újbeszél nyelven nemzeti médiahatóságról). 

A Kurírról van szó. Kezdjük máris egy félreértés eloszlatásával: a Kurír országos politikai napilap volt, nem pedig bulvár lap, mint az a köztudatban tévesen rögzült. A Kurír bulvár stílusban fogalmazott, bulvár stílusban tördelték, ordító címeket használt, de nem bulvár, hanem közéleti és politikai témákkal foglalkozott. Nem a celebek magánéletéről írt, hanem egyebek között parlamenti tudósítások, oknyomozó cikkek és egész oldalas riportok töltötték meg az újságot.

Pechje volt viszont a tulajdonosaival. Az alapító tulajdonos egy nyomtatókat és fénymásolókat forgalmazó nagy cég volt, amely tönkrement, amikor bejöttek Magyarországra a műszaki áruházláncok és a márkaboltok. A tulaj adósságai fejében a Postabank szerezte meg a Kurír Rt. részvényeit.

A Postabank azonnal beolvasztotta a Kurírt média portfoliójába, innen kezdve egy belső utasítás következtében gyakorlatilag nem lehetett hirdetést feladni a lapba, csak csomagban, akkor, ha a hirdető hajlandó volt a Magyar Nemzetben is reklámozni. A régebben a Kurírnak dolgozó hirdetésszervezőket ráállították a Nemzetre, a Kurír bevételei zsugorodtak és a postabankos korszak végére a lap veszteséges lett. A Postabank ugyanis arra játszott, hogy mindkét oldalt támogassa, így bárki nyer is a választáson, ő védve legyen. Ez nem jött be, kitört az emlékezetes Postabank botrány és az időközben megalakuló első Orbán-kormány államosította a bankot. Ami a bank tulajdona volt, így állami tulajdon lett – egyebek között a Kurír és a Magyar Narancs is.

Az Orbán-kormány pedig úgy döntött, hogy megszünteti a Kurírt (és a Magyar Narancsot is, de annak a történetnek a részletezése egy másik poszt témája lehet). A hivatalos indoklás szerint azért, mert az államnak nem feladata eltartani egy veszteséges bulvár lapot. Az indoklás hazugság: mint már kifejtettem, a Kurír nem bulvár lap volt.

A veszteség is vitatható indok, hiszen például a szintén állami tulajdonba került Magyar Nemzet sokkal veszteségesebb volt, sőt hosszú ideje az volt, de ott ez természetesen nem volt szempont. A Kurír ráadásul története során többnyire nyereséges volt, csak a végén nem. Én még azt is kérdésesnek tartom, hogy az állam szempontjából valóban veszteséges volt-e. Ugyanis ami egy állami cég könyvelésében költség, az a tulajdonos állam szempontjából jelentős mértékben valójában nem költség, hanem bevétel: az adókra és járulékokra gondolok. 

A lap likvidálásának valódi oka nem gazdasági, hanem kifejezetten politikai volt. A lap folyamatosan a Fidesz számára kényelmetlen kérdéseket feszegetett.

Az utolsó csepp a pohárban Pintér Sándor akkori (és mostani) belügyminiszter és a robbantós Clodo kapcsolatának felderítése volt.

Dietmar Clodo egyike volt annak a négy külföldi állampolgárnak, aki a 90-es években "bombagyárat" működtetett Pilisszentlászlón és pokolgépekkel látta el a magyar alvilágot. A választások előtt az egyik fő kampánytéma volt a közbiztonság, az alvilágon belüli robbantásos leszámolások sorozata és a jobboldali politikusok lakásainál elkövetett merényletek, amelyek azonban nem okoztak sérülést vagy komolyabb kárt. A politikusoknál végrehajtott robbantások a Fidesz választási győzelme után hirtelen megszűntek.

Na, erre a Kurír kiderítette, hogy Pintér Sándor még ellenzékben, a politikusok elleni merényletek előtt találkozott a robbantós Clodoval, akit a lakásán keresett fel. Kínos... Azt, hogy valójában miről tárgyalt Pintér és Clodo, a mai napig nem tudhatjuk.

A Kurír – miután Dietmar Clodo élettársa egy televíziós műsorban megerősített, hogy „egy volt magas rangú rendőri vezető” többször is járt náluk – felvetette: a belügyminiszternek várhatóan le kell majd mondania. A cikkel a kormány is foglalkozott az egyik ülésén, de a kormányszóvivő utána azt mondta, a Kurír állításai egyértelműen dezinformációk. Pintér maradt, a Kurírt viszont gyorsan megszüntették...

Ez is szép történet, de csak az utolsó csepp a pohárban. Úgy vélem, a Kurír már azóta a Fidesz bögyében volt, hogy elsőként buktatta le Varga Tamást, a párt "gazdasági tanácsadóját". Az óvatos sajtó mind a mai napig így emlegeti az urat, akit a Fővárosi Bíróság decemberben első fokon három és fél évi börtönre ítélt hárommilliárd forintos csalásért, amiből "csak" félmilliárdot látott  bizonyítottnak. Szóval Varga Tamás 1990 és 1992 között a Fidesz "gazdasági tanácsadója" volt, ami valójában azt jelentette, hogy a titkos pártfinanszírozást háttéremberként ő szervezte. 

Számos gazdasági bűncselekmény van a rovásán, ezek egy részéért már korábban jogerősen elítélték. Feltehetően 1999-ben azonban elszökött az országból, de nemzetközi elfogatóparancs révén 2005-ben Amsterdamban elfogták és hazahozták.

Az első bűncselekményét, ami kiderült, a Kurír leplezte le. Ezért kellett formálisan megválnia a Fidesz finanszírozásának intézésétől, a "gazdasági tanácsadó" feladatkörét Simicska Lajos vette át.

A Kurír akkor megírta, hogy Varga Tamás luxusautókat csempészett be az országba és szép haszonnal adta el őket. Ez az Antall-kormány idején történt, amikor az Erdélyből, a Felvidékről vagy a Vajdaságból áttelepülő magyarok vámmentesen és különböző kedvezményekkel hozhattak be egy-egy autót. A Varga által kidolgozott ravasz módszer az volt, hogy a csaknem nincstelen, autó nélkül érkező áttelepülők nevében hoztak be drága luxusautókat Nyugatról. Az áttelepülő kapott egy kis pénzt, amiért a nevét adta a manőverhez, de Vargáék a vámmentesség miatt még úgy is hatalmas profitrátával dolgoztak, hogy a gyors értékesítés érdekében az autókat a piaci ár alatt árulták.

Később persze Varga Tamás már nem is ilyen kispályás módszereket alkalmazott: fiktív szerződésekkel, körbeszámlázással társaival jogtalanul vett fel a vád szerint három milliárd forint áfa-visszatérítést a 90-es évek végén. A körbeszámlázás végén álló cégek egy része azután a tartozásokkal együtt eltűnt: Kaya Ibrahim tulajdonába került. Kaya Ibrahim neve talán még ma is ismerősen cseng...

Ami a lényeg: a Fidesz nem tűrte, hogy a körmére néznek, ezért likvidálta a "rendszeresen szemtelenkedő" lapot.

Szomorú, de ez akkor nem csapta ki a biztosítékot, a sajtó zöme némi morgolódás után benyelte a hivatalos indoklást és napirendre tért a sajtószabadság megsértése felett.  A Magyar Nemzet pedig – a sajtótörténetben példátlan módon – ujjongó vezércikkben üdvözölte egy laptársa megszüntetését. Ez különösen az előzmények – a keresztfinanszírozás – ismeretében tűnik gyomorforgatónak.