HTML

Téveszme zúzda

A téveszmék makacs dolgok - ha nem nézünk velük szembe, nincs semmi esélyünk!

Friss

Diszkrimináció lenne egyenlő jogokat adni egy kisebbségnek???

2011.06.19. 00:07 nocenz_Ura

A kereszténydemokraták ifjúsági szervezetének elnöke azzal a meghökkentő elmélettel állt ma elő, hogy azért nem szabad megengedni a homoszexuálisok házasságkötését, mert az diszkrimináció lenne – nyilván azokkal szemben, akiknek volt szerencséjük nem melegnek születni. Mivel ez egy a felmérések szerint ki nem mutatható támogatottságú párt még kevésbé jelentős ifjúsági szervezetének agymenése, jót is röhöghetnénk rajta, ha a Kedves Vezető kegyelméből ezek a senkik nem lennének éppen hatalmon. No meg nem csak a melegekről van szó, hanem végső soron bármely kisebbségről, a rendvédelmi bohócoktól kezdve a nyuggerekig mindenkit ilyen arrogáns módon kezelnek le.

Téveszme:
"a kereszténydemokraták diszkriminatívnak tartják a természeténél fogva különböző dolgok azonos módon kezelését, így álláspontjuk szerint nem tehető egyenlőségjel a férfi és nő kapcsolatán alapuló házasság és az azonos nemű személyek együttélése közt."(Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.)

A valóság: igaziból nem is nagyon érjük azt a logikát, amely szerint diszkrimináció, ha a kisebbségek (akik persze nyilván különböznek valamiben a többségtől, éppen ezért kisebbségek), valamiben azonos jogokat élveznek a többséggel. Mi már csak ilyen "konzervatívok" vagyunk, ragaszkodunk a hagyományos értelmezéshez: az a diszkrimináció, magyarán jogtalan megkülönböztetés, ha egy kisebbség nem kapja meg a mindenkit megillető jogokat.

Magyarázat: az ifjú keresztények oly sok honfitársunkhoz hasonlóan abban lelik örömüket, ha másoknak minél rosszabb, akkor is, ha ettől nekik konkrétan semmilyen előnyük nem származik. Viszont le lehet nézni a szerencsétleneket. Ez ugyebár mélyen keresztény szemlélet lenne...

Azt nem vitathatja senki, hogy két hetero és két meleg házassága két különböző dolog, na de tegyük gyorsan hozzá, hogy bármely két hetero házassága is eltér bármely másiktól. Az egyiknek válás a vége, a másik sírig tart, az egyikben két gyerek születik, a másikban csak egy és így tovább. Ettől még nyugodtan lehetnek azonos jogaik, például az öröklés vagy a hitelfelvétel terén. A melegeket sújtó joghátrányokat jórészt orvosolta az előző ciklusban létrehozott bejegyzett élettársai jogállás, de nem mindet. Nem mélyednék el a melegek problémáiban, mert igazából arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a hatalmi logika bármely – hangsúlyozom, bármely – kisebbséget sújthatja. Mindenki tagja valamely kisebbségnek, olyan nincs, hogy valaki minden szempontból a többséghez tartozzon. Ami azt illeti, a kereszténydemokraták halmaza is egy törpe minoritás.

Stágel Bence, aki persze azért nyilatkozott a hírügynökségnek, mert szerinte a melegeknek ma nem lett volna szabad felvonulniuk, azt elismerte, hogy elvileg "a békés gyülekezéshez való alkotmányos alapjog mindenkit megillet". Mégis jobb lenne szerinte ezt nem hagyni, mert hát "csak komoly rendőri jelenlét mellett biztosítható". Mintha a felvonulók tehetnének róla, nem azok, akik szeretnék megdobálni őket.

Azt külön sérelmezi az ifjú kereszténydemokrata, hogy egyes melegek szeretnének gyerekeket örökbe fogadni, mint mondta, "az azonos neműek párkapcsolata nem tölt be az állam által védendő társadalmi funkciót, a gyermekek jogaira is tekintettel az örökbefogadás ezért sem engedélyezhető". Nos, ezúton hozom Stágel Bence tudomására, hogy gyereket ettől függetlenül is nevelnek, legfeljebb a gyereknek rosszabb, mert jogi hátrányok érik. Például ha az anyja élettársa egy nő, az (jogilag) nem gondoskodhat róla és a gyerek végrendelet nélkül nem örököl tőle. Szóval azért illene végiggondolni, kinek ártunk és mivel, mielőtt utat engedünk a baromira keresztényi zsigeri gyűlöletnek.
 

1 komment · 1 trackback

Címkék: meleg diszkrimináció kereszténydemokrata

A bejegyzés trackback címe:

https://zuzda.blog.hu/api/trackback/id/tr222996385

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.14. 06:50:36

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tandydini 2011.06.24. 12:39:26

Inkàbb ugy tenném fel a kérdést: ki szeretne itt csak két apàt vagy csak két anyàt? :) Miért ne fogadhatnànak örökbe akkor mondjuk kommunàk is, mondjuk 3 férfi és 2 nö, ahol mindenki dug mindenkivel? Ez alapvetöen "erkölcsi" kérdés és a jelenlegi hazai gondolkodàs nem engedi. De örüljünk, hogy nem vàgnak le kezeket lopàsért, mint pl Szaud Aràbiàban, mert ott a lopàst sem szeretik, meg a b...t se. :) Nàlunk csak a melegeket nem. :)
süti beállítások módosítása