Téveszme zúzda

Pár napja "ünnepeltük" a 25. évfordulóját annak, hogy a magyar foci válogatott 3-0-ra kikapott Leónban a franciáktól. Talán elsőre furcsának tűnhet, de elfogott a nosztalgia. Igenis, visszasírom azt a csapatot, de még az eredményt is! Mert lehet, hogy méretes zakó volt, de nem névtelen senkiktől kaptunk ki (góllövők: Stopyra, Tigana és Rocheteau...), ami pedig még ennél is fontosabb, ez az 1986-os mexikói világbajnokságon történt.

A franciáktól elszenvedett vereséget persze elhomályosítja az emlékezetünkben a még nagyobb és máig érthetetlen kudarc: Irapuato. Kell-e magyarázni, ott kapott ki 6-0-ra a magyar csapat a szovjettől.

Az a kisiklás mindent megváltoztatott. A válogatott remekül szerepelt a selejtezőkön, egy felkészítési meccsen még a brazilokat is megvertük, sokan - nem csak az MLSZ megélhetési optimistái - az esélyesek közé sorolták a magyar válogatottat. Aztán jött Irapuato... Meg egy hét múlva León, a francia-hármas és a búcsú a vb-től. Mert hiába vertük a kanadaiakat a két fiaskó között (góllövők: Esterházy, Détári...), a nagyarányú vereségek miatt gólaránnyal lecsúsztunk a továbbjutó csoport-harmadikok listájáról. Vagyis a francia csapattól elszenvedett vereség volt a magyar válogatott máig utolsó szereplése egy világbajnokságon. Ez 25 éve történt. Azóta lényegében nincs magyar foci.

Irapuato, León, Marseille - megannyi súlyos kudarc, amit ma már visszasírunk. Hogy Bernt már ne is említsem. Azok a régi szép kudarcok! Már csak a nosztalgia maradt, ilyen gyönyörűséges kudarcokban - tartok tőle - már soha többé nem lesz részem. Közben pedig felnőtt egy generáció, amely már nem is láthatott igazi magyar focit. Csak azt a huszadrangú hamisítványt, amely miatt itthon üresek a lelátók. Mert ne áltassuk magunkat, attól még nem támad fel magyar foci, hogy vannak nálunk is tehetségek, Gerák, vagy Dzsuzsákok, akik ha szerencsések és időben kijutnak külföldre, nem szürkülnek bele a hazai posványba, és normális karriert futnak be. Ahhoz igazi bajnokság és igazi válogatott kellene.

Azt, hogy jövője sincs a magyar focinak, akkor értettem meg teljes mélységében, amikor tavaly karácsony előtt látogatóban voltam - Kispesten - a keresztlányomnál. Kiskamasz fiának a csuklóján egy Bayern München karszalag virított. Kiderült, hogy a szobája falát is az FC Hollywoodnak becézett német csapat posztere díszíti. Mert ő Bayern München szurkoló. Kérdeztem, kiknek szurkolnak az osztálytársai, mennyire népszerű az ő kedvence. Kiderült, hogy az osztályában a legtöbben a Unitednek, a Real Madridnak vagy a Barcelonának szurkolnak. Nevetve mesélte, hogy Barca szurkolói újabban úgy köszöntik reálos osztálytársaikat, hogy kezüket feltartva egy ötöst mutatnak - utalva a szezon első el classico találkozóján elért 5-0 arányú megsemmisítő Barca győzelemre.

Na és Fradi, MTK, Vasas vagy Újpest szurkoló? Vagy éppen Kispest? Na, olyan nincs! Mert ez a generáció már tényleg nem látott igazi magyar focit, viszont élőben nézheti a világ legjobbjait. Van tehát összehasonlítási alapja, így aztán eszébe sem jut "ezeknek" szurkolni, vagy kimenni a lehangoló produkciójukat nézni.